Üzletelés Angliában-Egyéni vállalkozó

Üzletelés angliábanÜzletelés Angliában nem olyan bonyolult mint Magyarországon. Cég alapításhoz nem kell semmi más mint bemenni az adóhivatalba és kerni egy adószámot és már üzletbe is vagyunk. Ez teljesen ingyenes és rögtön oda is adják.

Avval a számmal annyi üzletet nyitunk amennyit akarunk. Nem KFT-ről beszélek hanem amit az Angolok úgy hívnak hogy "Sole Proprietership" lazán fordítva egyéni vállalkozó.

Ha valaki LTD-t (Limited Liability Partnership) céget akar azt is meg lehet csinálni pár fontért, vagy pedig felbérelni egy konyvelőt aki megcsinálja egy százas körül. A corporation hasonló.

Ahhoz hogy valaki csak fű alatt elkezdjen egy céget, nem kell semmi más mint egy hírdetés az újságban vagy pedig valamelyik bolt hirdető tábláján és már üzletben is van.

Nagyon sokan így kezdik el saját vállalkozásukat, főleg azok akik valamiféle service munkát hírdetnek, mint pl. háztakarítás, ezermester, szobafestő, lomtalanító, fürdőszoba felújítás, vagy igazából akármilyen service irányú szolgáltatás.

Egy ismerősöm kijött a nejével és mivel értett egy kicsit a kertészkedéshez kitettek a környező boltokba pár hírdetést és egy héten belül volt ügyfele akihez aztán rendszeresen visszajárt füvet vágni, bokrot nyírni, virágot ültetni, stb. Három hónap után nem vett fel több ügyfelet mert már nem bírta.

A nejem akit még takarítónőnek se vettek fel mert nem beszélte a nyelvet. Betettünk egy hírdetést a helyi újságba  hogy háztakarítás és már másnap csöngött a telefon es két hónap alatt megszüntettük a hírdetést, mert túl sok hívás jöt be és már nem tudta elvállalni a munkát.

Ezek a fentiek igaz történetek és az ilyen munka azért jó mert állandó ügyfelet hoz. Ugyanoda kell minden héten vagy két hétben visszajárni. Akkor már nem is kell a nyelvtudás mert látják milyen munkát végez és vagy megtartjál ha tetszik, vagy ha nem jó munkát végez akkor kirugják az illetőt.

Ezekkel igen gyorsan be lehet törni az angol üzleti iparba és gyorsan sikeres is lehet ha az illető jó munkát csinál. Havonta közel ezer font jöhet be ilyen munkákból normális munkaidő alatt.

Szobafestés, fürdőszoba felújítás, burkolás, stb nagyon könnyű őket elekzdeni és nem kell sok tudás hozzá. A boltokban minden anyagot meg lehet kapni ami kell és ugyanakkor több ezret is el lehet kérni egy munkáért.

Ha valaki hírdet akkor hívni fogják, mert fogalmuk sincs hogy az illetőnek fogalma sincs. Aki a hírdetést látja azt hiszi valami profival van dolga és tárcsázza a számot. A trükk az az hogy a munkát jól kell megcsinálni és mindig kis extrát adni. Az emberek szeretik mikor extrát kapnak amiért nem kell fizetniük. Pl egy szoba festésnél lefesteni egy olyan ajtót vagy ablakot ami rosszul néz ki, mégha nem is abban a szobában van ahol festeni kell. Takarításnál elmosogatni ha van valami a mosogatóban, stb. Az a kis extra, mindig jó pénzt hoz be hosszútávon.

A takarító és az építőipari munka a legkönnyebb, mert ha az ember elrontja akkor könnyű újra csinálni anélkül hogy a tulaj észrevenné a hibát.

Ezeket a kis cégeket aztán nagyon könnyű továbba növelni, mert minál több a munka, annál jobban kell a segítség. Ha valaki jó munkát végez, majdnem garantáltan eljön az a pont mikor felvetődik hogy jó lenne egy segítség és akkor már növekszik is a kis cég. Ez a pont általában pár héten belül el fog jönni egyébként. Senki nem kérdi hogy valakinek van-e engedélye vagy nincs. Mindenkit az érdekel hogy jól meg legyen csinálva.

Nem győzöm hangsúlyozni hogy a legfontosabb az egészben a nyelvtudás és az hogy mindig a legjobb tudás szerint és őszintén kell csinálni. Anélkül szinte lehetetlen akármit is elkezdeni és szépen befejezni.

A nyelvtudás azért nagyon fontos, mert ha csörög a telefon akkor valakinek le kell beszélni az üzlet részleteit a megrendelővel.

Mi ajánlunk üzletkötői szolgálatot azoknak akik nem beszélik a nyelvet és szükségük van rá. Érdeklődések a Kapcsolatfelvétel gombon keresztül vagy telefonon'.

Üzletelés Angliában-Egyéni vállalkozó

Join the Forum discussion on this post

Leave a Comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.